Kezesbárány

Mikor Mogyi kicsi volt (mert most aztán hatalmas ám! :)) ) elég félős volt. Szelíd, de félős. 

Engem a szelídsége elvarázsolt elsőre, hisz eddig csak extra harapós törpékkel volt dolgom. Mogyoró egyszer harapott meg, az se volt fájdalmas, és csakis én tehettem róla. Minek fogom meg paradicsomos kézzel?! De ezt leszámítva tényleg kezes volt. Ha már a kezünkben volt, nem volt semmi gond vele.

Viszont megfogni nem volt egyszerű. Nem mondanám, hogy félt tőlünk, hisz gond nélkül ült a kezembe enni, de mihelyt záródtak az ujjak, vagy emelni kezdtem, menekülőre fogta. És sokszor előfordult, hogy mihelyt nyitottam a rácsot, szaladt a házába.

Aztán egyszer csak éjjelente, reggelente elkezdett nem menekülni, hanem közeledni. A kezemben csücsült percekig. Nem vettem ki, nehogy elvesszen a bizalom. Megérte.

Ma ott tartunk, hogy ha nem épp nagyon nagyon mélyen alszik, akkor tetőnyitásra, zörgésre jön elő és mászik a tenyerembe. Akkor is, ha két perce tettem vissza. 

Nehéz volt elnyerni nála a teljes bizalmat, de mostanra bátran kijelenthetem, hogy sikerült. Sok helyen olvastam, hogy egyes hörcsögök csak 3 hónapos kor körül kezdenek elfogadók és kicsit nyugisabbak lenni. Nálunk is pont így történt.